Azon elmélkedtem az utóbbi 2-3 percben, hogy szerintem nem olvas senki, szóval fejezzem e be és legyen e vége írói pályafutásomnak, mielőtt még elkezdődhetett volna.

Kedves tanácstalan barátom!

Nem mindenkinek megy könnyen. Persze nekem könnyen megy. Én a szerencsés kivételhez tartozom. Nekem sikerült minden álmomat megvalósítani, 65 éve boldog házasságban élek, kiegyensúlyozott életemet szerető férjemmel és 3 gyönyörű gyermekemmel osztom meg. A munkám biztos jövedelmet hoz, s otthonosan mozgolódom benne. Minden frappánsan zajlik.

Mindehhez pusztán egy kis csekélység kellett. Kitartás, és hit magamban. Te is elérheted mindezt, ha bízol önmagadban!

ui.: A faszt.

Rájöttem valamire. Rájöttem, hogy hasonlítunk egymásra. Talán ezért is kötődöm hozzád ennyire, s kapaszkodom beléd görcsösen. Jaj, kedvesem, hát persze, hogy hozzád intézem szavaim. Ne nézz már ily értetlenül.. józan paraszti ésszel szembetűnő összekapcsolódásunk. Preferálod az élethez való ironikus hozzáállást, nem? Ne tagadd, ismerlek. Ismerlek, mint a rossz pénzt. Nézz csak meg engem. Egy két lábon járó iróniát láthatsz. Már meg ne haragudj a kellemetlen megjegyzésért, de felületes, udvarias társalgásaink nem jellemeztek semmiféle komoly érdeklődést. Tán nem találsz szimpatikusnak, hozzád illőnek? Hát mondd ki bátran, mi a probléma. Változtathatok rajta. Egyszer talán leülhetnénk egy teára. Nem úgy értem, hogy fizikailag rakjunk magunk alá egy csésze teát, ez csak egy kis szólás-mondás, miszerint megihatnánk együtt egy forró, ízletes nedűt. Szeretnélek még jobban belemélyedni lelked feltárandó titkaiba. Szűz Mária, miket rejtegethetsz előlem. Nos, te hogy látod? Na jó.. mielőtt még nemet mondanál, szeretném közölni, hogy van egy-két dolog, amit fontos lenne tisztáznunk. Tán akarva, tán akaratlanul - megannyi furcsa dolgot észlelek körülötted. Jogosan mondhatnád, semmi közöm hozzá. Ám a bibi pontosan az, hogy márpedig nagyon is sokban kapcsolódik hozzám, s ennek szeretném tudni a miértjét. Szeretném tudni a célod, a célod úgy egyáltalán, s a célod felém irányulva. Ha megosztod velem, amit most még dacosan magadba fojtasz, talán összefoghatnánk, s jó barátok lehetnénk. Eljárhatnánk koncertekre, vagy kiállításokra. Jól kijöhetnénk egymással, hisz oly egyformák vagyunk. Jól kijöhetnénk egymással, ha végre tudatosulna benned, hogy magadhoz beszélsz...

Szégyenfutásom közepe tájékán már hatalmába vesz a fáradtság. Küzdöttem eddig, nem is volt nagy kunszt, éltetett a tudat: egyszer vége lesz, hisz minden elmúlik. Nem is zavart a szabálytalanság levegővételeimben, új és új izgalommal teli pillanat követte az előzőt. Néhol még dalolászásra is futotta. Na ennek a szakasznak érek lassan végére. Még érzem az átfedés állapotát, kapaszkodom minden lehetséges kapaszkodóba, görcsösen szorítom magamhoz a kellemest, a kényelmest. Ám az eszem egészen objektív aspektussal tekint a jövőbe. Valahogy nem találják a közös hangot. A szívem és az eszem. Civakodásuk gyermeteg - felesleges és megmosolyogtató- mégis elegendő arra, hogy a harcuk vesztese én magam legyek. Kapkodom a levegőt, torkom kiszáradt, kezd elhalványulni a kép szemem előtt. Ráadásul nem látom a célt. Az idő pedig vészesen rohan, mintha üldözné egy 3-4 napja szabadult brutális gyilkos, ki másra se vár, mint a megfelelő pillanatra szenvedélye oly sokáig mellőzött újbóli gyakorlására. Nem tudom, bírni fogom e.

Elárulok egy titkot, Neked. Igazából szégyenfutásom története egy ruhanemű, melyet több kis témácskára is rá lehet húzni. Előző írásaimból ítélve ez gondolom nem volt túl nagy meglepetés. Ám de miről is van szó? Igen, jól mondod, egyrészt a jövőmről. Ez azt hiszem egy visszatérő témaként lesz jelen egy ideig még kis világunkban. Módfelett sajnálom. Van még egy konkretizált téma ehhez kapcsolódóan, ám arról nem beszélhetek, mindössze azért, hogy legalább egy kis részben hű maradjak blogom címéhez.

Na háj,

Visszatértem, nem tudom maradt e még olvasó... ha igen, akkor attól egy csepp szívességet szeretnék kérni. Arról lenne szó, hogy... nos mivel én a gimnázium utolsó évébe csöppentem -és nem célom újra végigjárni azt-, jövő évben egy másik helységben tanulok tovább. Sokat gondolkoztam, hogy mi is érdekelne, ám arra az elhatározásra jutottam, hogy SEMMI. Nincsenek kiskorom óta dédelgetett álmaim, megvalósításra váró céljaim. Ehhez még hozzátartozik az az apróság is, miszerint nem értek semmihez. Vagyis nem kiemelkedően jól. Na de lényeg a lényeg.. közeleg a határidő, amikor is le kell adnom jövőm bejáratának kulcsát. Egy kedves barátom bogarat ültetett a fülembe, miszerint jól írok, és ezt a későbbiekben is hasznosíthatnám -teszem azt- újságírással . Találtam is egy megfelelőnek tűnő OKJ-s képzést a PTE-n. Ám most jön a szívesség tárgya: ha olvassa valaki, tegye már meg nekem, hogy ír egy véleményt a dologról.. az írásaimról.. kellenek a visszajelzések :) Előre is köszönöm. (aztán igyekszem gyakoribb életjelet adni.)

csók!

Egyszer volt, hol nem volt. Disznó, meg hegy, meg óperecia, meg a többi ide kellő állandó kellék. A lényeg, hogy volt egyszer egy légy. Aki mindenekelőtt kibújt édesanyjából. Aztán szárnyait próbálgatta. Néha röpködött. Kedves eledel volt számára a tehénürülék. Falatozás után szeretett az emberek haján utazni, viccelődött, koncogott, akár egy kisgyermek némi csínytevés után. Jól élt, királyként tetszelgett..

Ám egy szép napon nem várt fordulat történt. Mit sem sejtvén szállingózott egy tanyasi viskóban, amikor is beleszállt és megragadt a légypapírba. Tömegsírba pusztult. Shit happens.

A dolgok mindig alakulnak, ám valahogy mégse. Megvallom őszintén, voltak dolgok legutóbbi találkozásunk után, ám úgy tudnám jellemezni mind a szituációt, mind a személyiségemet, ahogy egy színjátszó próbán tettem. Olyan, mint egy rágógumi: sokáig nyúlhat, de ettől függetlenül odaragad egy bizonyos helyre. Tudod te jól, mi az a bizonyos hely. Most is bizonyítottam ezt. Voltak lehetőségek a változásra. Éltem is vele, ám amilyen könnyen hozzájutottam, olyan könnyen csusszant ki kezeim közül. S maradt az az állandóság, amiből amakkor szándékoztam kiszabadulni. Dehát na bumm.. van ilyen. Akkor most újra várok. Majd jelentkezek.

Furcsa dolog történt akkor. Kigyulladt a ház. Ez még nem jelentett volna nagy gondot, mert egy kis tűzvész témát vitt a már-már haldokló kis falu mindennapjaiba. Nem történt komoly baj, de ha történt is volna, nem vették volna szívükre az emberek, ugyanis azt az álláspontot, miszerint szarból is lehet várat építeni, már régen kitapasztalták, pont amikor az árvíz galád módon befurakodott a parányi kis településre. De a sors kegyes volt, csak a házban tartott faládát semmisítette meg, a többi érték vállalható állapotban szabadult ki a házból, hála a tűzoltók önfeláldozó segítségének. Természetesen mindent bepiszkított a tűz, de neki ez a funkciója. A faláda viszont odaveszett. Mi volt benne? Már lényegtelen, tök lényegtelen. Szóval a kigyulladt ház már nem volt olyan rémes hír. Eltelt pár év, a házat persze felújították, s így éldegélt mindenki csendes nyugalomban.

Igenám, de 23 év múlva valaki elszólta magát, mondta hogy faláda meg minden, s az emberiség szíve oly egyöntetűen facsarodott össze, hogy még az nyafogó és vonyító macskák is tanulhatnának ettől a hangtól. Dehát mi történt? 23 év után egy nyomorult kis faláda épphogy nem semmibe merülő emléke hogy fúrhatja be ennyire magát az emberek életébe? Főleg úgy, hogy a tartalma lényegtelen, tök lényegtelen volt.

Van egy nagy bölcsesség. Az ember soha nem boldog, mert mindig többet akar. Megmentetted a házat. Nem is volt fontos a ládika, de annyira piszkosul irritáló, amikor meglehetne mindened, csak valami mégis megsemmisült. Még ha nem is vetted soha hasznát, valahogy olyasfajta stabilitást jelentett életedbe, amit akkor észre se vettél. Csak most, hogy már nincs. Ha tétre megy a játék, nem gondolkozol, hisz inkább egy nyamvadt kis ládika pusztuljon el, mint a birodalmad. Ez így korrekt, nem kell a mártír szentbeszéd. Igenám; de hogy van az mégis hogy 23 év után ilyen összetartóan sajdult bele a falu szíve.. ha ez jelent valamit, akkor lehet, hogy mégis megváltozik számukra az értékrend. Lehet hogy ők megmentették volna a ládikát, s hagyják az úgyis sokat élt házikót égni a pokol tüzében. Mert ők, említésem szerint.. szarból is tudnak várat építeni.

Erika ül a Sufniban, várja Enikőt, aki nem jött még. Nem tudja, mit kezdjen magával, néha sétálgat, iszogat, nézi a mulatozó kortársait, de nem meri hasznossá tenni várakozását, pedig az egyik fiú nagyon szimpatikus neki. Hallja is a nevét: Miki.Elfantáziálgat erről-arról, de megrázza fejét, és próbálja felhívni Enikőt. Fölveszi, de indokolatlanul sokat röfög a beszélgetés során. Elmondja, hogy a kasszánál van, és cigit akar éppen venni, de a nő csak úgy szolgálja ki, ha 5 másodpercenként röfög. Ekkor elkezd csörögni Erika mobilja, majd felébred álmából.

Még mindig a Sufniban van, csak annyit ivott már, hogy elaludt. Próbál visszaemlékezni, és nézelődni. Oldalra pillant, és ugrik egy hatalmasat: ott ül mellette... Miki. Aki éppen beszédre nyitja száját:

- Édesen alszol. Órák óta rajtad röhögtünk. A többiek már elmentek, de én nem bírtam ki, hogy ne érdeklődjek... miért kell egy fiatal lánynak egy kultúrkocsmában egyedül.. aludnia?

Erika nem igazán fogja még fel a hozzá intézett kérdést, mert félálomban van. A fiú ezt látván folytatja monológját:

- Ja amúgy Fin vagyok.

A lány most már teljesen összezavarodik. Most akkor nem Miki? Hát mindegy, akkor Fin. Próbál bővített mondatokban válaszolni:

- Várok öö Enikőre. Jön öö majd...

- Oké. A telefont nem veszed fel?

Amire fölkelt, még mindig csörög. Enikő az. Most nem röfög. Zokog.

- Mi mimimimi mi van????? - hüledezik Erika.

Enikő alig bír megszólalni. Próbálkozik.

- Egy hülye kurva vagy!!! - és lecsapja.

Fin arckifejezéséből észrevehető, milyen lehet Erikáé.

Újra csörög a telefon. Erika felriad álmából. Fin alszik mellette. Ránéz a telefonjára, Enikő hívja.

Már rég a Sufniban kéne lennie...

Hosszú idő óta történt(ek) valami(k) ami(ke)n tudok elmélkedni. Bár a visszajelzések szerint nem érdemes, én viszont ezekre sajnos sosem hallgatok az alkatomból adódóan. Mármint nem azért, mert duci vagyok, hanem a belső alkatom.. lépjünk ezen tovább.

Az a lényeg, hogy megdobált az Élet hógolyóval, elkezdtünk csatázni, de az én dobásaim soha nem érnek célba. Folyton a földre pottyannak. Talán azért, mert nem fogom fel a telet, hanem még mindig nyárban élek. Istenem, mennyit gondolkozom. Talán igazatok van. De ez is csak a dobás logikáját mutatja meg. Cselekedni nekem kell. Ám azt nem tudok, mert Élet barátom folyton ugrál és kikerül a perifériás látókörömből. Dobjatok helyettem. Lécci.

Te tudnád objektívan kezelni a helyzetet? Könnyen meglehet, mert te nem vagy a bőrömben. Nem is lehetnél, mivel ott éppen én tartózkodom. És mint tudjuk, egyszerre csak egyikünk lehet ott, különben nagyon morbid anarchia állna elő. De amondó vagyok, ne ragadjunk le itt. Apropó, ragadás. Igen, ehhez vezethető vissza az első mondat - objektív/szubjektív. Mivel hozzád ragadtam, kivitelezhetetlen elfogultság nélkül gondolni bármit is. Mégis ezt az egészet úgy élem meg, mintha adnál egy pofont, de megbánásod jeléül átkarolsz, ölelgetsz, majd amíg ölelő karjaid fonatában nem látok belőled semmit (ismerj magadra), a hátamba állítod kedves késed. Nem annyira, hogy leszúrj, és rögtön térjek általa a másvilágra, nem bizony. Simogatsz is vele, de közben forgatod ám, ami borzasztóan kellemetlen, (sőt fájdalmas), s bár tényleg, tényleg nem ölsz meg, valahogy mégis olyan mintha belém állna a kés, átfúrná bordáimat, a vékonybelemet a torkomon húznád ki játszogatva vele még egy keveset, majd miután meguntad, rátekered a nyakamra, s elegánsan arrébb kullogsz.

Nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Most minden megkérdőjeleződött. Utálom, hogy itt vagyok ily esetlenül a vékonybelemmel a nyakamon, és te nem csinálsz semmit. Nem fojtasz meg, és nem is szabadítasz meg tőle. Utálom, hogy ezt már nem először tetted meg. S a legjobban azt utálom, hogy ezek után is vágyom az ölelésedre.

Baráth Katalin

Szinglidill

Régen azé voltam, aki megművelte a földem.

Merev, árgus pupilláimat egy bükkfára szegezvén eszméltem rá, hogy a fa kérge még nem mondott nekem semmit. Pedig én már vagy fél órája beszéltem hozzá, úgy, hogy beléhasadt a szívem, krákogtam egyet nyomatékosan, hátha úgy ki tudok facsarni belőle egy-két szót. Utána megszurkáltam a bal vállam, mivel nem tudtam megvakarni, mert pont délután vágtam le a körmeimet azzal a kisollóval, amit két hete kaptam. Szóval a fa kicsit állt még (annyira édes volt), én mondtam neki ezt meg azt, Frigyes közbe vihogott néhányat, nevetséges lehetett a szitu. Aztán elindultam onnan, feladván a bükkfával folytatott harcot.

Ja írtam egy verset (vagyis most írom, miközben írok, de mire olvastod, már a múlt idő lesz a helyes.)

áá inkább le se írom.

Semmi nem rettenthet el a véleményemtől, mi szerint nem vagy nyers krumpli. Igenis krokett a lényed, de annyira azért nem vagy átmelegedve, hogy teljesen sültkrumplinak  lehessen titulálni. Ám az állapotot nézve jelenleg ez talán mindegy is, a lényeg, hogy én lisztérzékeny vagyok. Hehhe. Férreértések elkerülése végett: Nincs baj!

boldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogság

boldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogság

boldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogság

boldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogság

boldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogság

boldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogságboldogság

Megmondom őszintén, ha másban igen, abban biztos nem változtam, hogy még mindig nem tudok normálisan évösszegzőt írni. Tavaly se tudtam, mégis írtam. Ez most is így van, szóval most is megteszem:)

Azt már tavaly is elmondtam, hogy én nem évekbe nézem az életem, mert mittomén, 2010 december 31 óta annyi változott az életemben, hogy más a dátum. Deazért leírom..na.. sok a rizsecske.

Szóvaltehát: azon gondolkoztam, hogy eddig minden évemre azt mondtam, hogy "eddig talán a legjobb." Namármost ebben az a szépésjó, hogy ezekszerint minden évbe csak jobb lesz. Dehát mint tudjuk, az élet nem ily egyszerű. Ergó, úgy értem ezt az "eddig talán a legjobb"-at, hogy ahogy öregszem, egyre finomul ki a stílusom, egyre többet tapasztalok, egyre több dolog történik -jó és rossz egyaránt-, egyre jobban formálódik a gondolatmenetem mindennel kapcsolatban. A 2010-es évem zömmel azzal telt, hogy pont ezen gondolkoztam. Sőt mi több: gondolkoztam. Úgy mindenről, mindenkiről, tényleg. Tágult az elmém. Konkrét dolgok amik történtek velem, nem nevezhetőek radikálisnak. Ennek talán örülök is. Viszont: itt bent a piciszívemben, a piciny lelkemben annál több érzet látogatott meg. Sok új embert ismertem meg, sok régi ismerőst MEGismertem. Többek között az ilyen emberek által tért be hozzám pár zavaros ,vagy kevésbé zavaros érzés. Ez most is tart. :) összességébe: lájkolom ;)

Kis fontosabb konkrétumok:

-Helikon (Y)

-Kórustábor <3

-Horvátország :)

-Pogány ;)

-11. osztály :|

-old/new (*-*)

örülök azért, hogy úgy alakult, ahogy.

Szeretekmindenkit! Még mindig. Boldog Új Évet cicanyuszik!

Kovács Kata érzelmi kitörése Rita Bolbának, és az azt követő léleksimogató vallomás:

Rita Bolba 22:42

szerintem ez egyáltalán nem probléma

mármint belülről, tehát a te szemszögedből nyilván

de hidd el h kívülről ez pozitívum

és végsősoron ez neked is jó

én imádom h olyan vagy amilyen

még a leghülyébb szokásaidat is szeretem

nem hiszem h szeretek még valakit annyira mint téged

és ezzel sokan vannak így, és voltak és lesznek

szóval kibaszottul de nem kell félned semmitől

Letiltották az előzőt, új msn:

pudiiing@hotmail.com

vegyetek fel tündérbögyörőim, mer nem tudom mindenkinek a címét.

ja megvagyok, csak kicsit hideg van a szuterinban. :)

Remélem így szólt Norbi bölcsessége. Vagy valahogy így. Mégis milyen meglepő. Ismerős dolog ez a bevonzásos izé. Gyakran működésbe lép. Ez egy rossz dolog, viszont szerencsére ez egy jó dolog. Egyensúly vagy mi. Köhögök, sokat, sokszor, de legalább addig se beszélek. Nincs is mit és miről. Lenne, de inkább arról beszélgessünk, hogy hogy készül a rizsfelfújt:

A rizst megmossuk. A vaníliarudat kettéhasítjuk, a tejbe tesszük a rizzsel együtt, és csipet sóval puhára főzzük. Kihűtjük.
Egy tűzálló tálat kikenünk, és zsemlemorzsával beszórunk. A sütőt 180 C-fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A margarint habosra keverjük a kristálycukorral, majd egyenként állandó keverés mellett hozzáadjuk a tojássárgákat, belereszeljük a citromhéjat, és összekeverjük a rizzsel. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, majd ezt is a rizses masszához keverjük. A rizst a formába simítjuk, és a sütőben kb. 50 perc alatt arany barnára sütjük. A formában hagyjuk rövid ideig hűlni, ezután tálra borítjuk, és ízlés szerinti öntetekkel (csoki, málna, eper) kínáljuk.

De ez most a legkevésbé sem érdekel minket. Mint ahogy az sem, hogy mi történik itt.

ui: nem. szar. székely.

Talán 5 év is eltelhetett már. 5 év alatt nem jutott el tudatomig, egy - csak egy pont ami nagyban befolyásolt abban, hogy az vagyok, ami vagyok. Szokták mondani: a történelem nem ismétli önmagát, de rímel. Igaz. Valahogy mégis meg kéne zavarni ezt a csodálatos konstans rímet, akár egy kakofónikus hangzással, hogy ne történjen minden ennyire így. Mert elég, és félek.

Aztán a következő meg egy olyan, ami nekem megintcsak nem kellemes, viszont az előzőhöz képest ugyanmár mégis.. alapszituáció a következő:

vegyünk egy könyvespolcot. (azaz ne vegyünk, mert drága, meg már van is itthon.) szóval van könyvespolc. 2 könyv van rajta, jó vastagok, természetesen a tudomány minden ágazatát körbejárja a tartalmuk. Kapaszkodójuk a polc széle, és a másik könyv borítója. Kissé ferdén állnak egymás mellett, az egyensúlyuk csak így marad stabil. Egyik a másik nélkül ledől. Ám ha könyvespolc nem lenne, helyük se lenne. (szóism.) Könyvespolc barátunk áll békességben, keblére ölelve a két olvasmányt, s zokszó nélkül tűri a hordozásukkal járó tehert. Fiatal még, a szobán átjáró hőváltozásoktól sem reccsen, hangtalanul. tétován áll, vár, ki tudja miért, mikor annyira mindegy minden. Mert hát elegáns, hogy szárnyai alá helyezi a könyveket, deha racionálisan nézzük a dolgokat, nélküle is ellennének. Igaz, talán a padlón, de együtt - akkor talán még az se lenne baj. A könyvespolc úgyis drága. Meg már van is otthon.

Úgyis jelenlegi hangulat: